5 topjátékos, aki 2024-ben csatlakozott az Adidashoz

Az Adidas nagyon belehúzott, hiszen az ikonikus Predator újraélesztése mellett több top játékossal is megegyezett, akik mostantól a német gyártó legújabb cipőiben fognak focizni.

A Nike nemrég bejelentette, hogy a jövőben költségcsökkentéseket tervez, talán ennek eredménye az is, hogy újragondolták a játékosokkal való együttműködéseket és leszűkítették a szponzoráltak listáját. Ezt kihasználva az Adidas lecsapott néhány ex-Nike focistára is.

De persze nem csak erről van szó. Ugyanis a német sportóriás legendás focicipője, a Predator 30. évfordulójára teljesen újragondolta a modellt és a gyökerekhez visszanyúlva olyan cipőt tettek le az asztalra, amiért rengeteg focista váltana most.

Nézzük meg 5 játékost, akik már meg is tették.

Casemiro

A brazil középpályás profi debütálása óta csak Nike cipőben focizott, ezért is volt nagy meglepetés, hogy több mint 13 éven át tartó (2011-2024) együttműködés után bejelentette, hogy 2024-től csak „háromcsíkos” cipőben láthatjuk a pályán.

A legutolsó Nike cipő, amiben Casemiro játszott a Phantom GX volt. Az Adidas stoplisok közül természetesen a Predatorra esett a választása.


Trent-Alexander Arnold

Az angol védő éveken keresztül gyakorlatilag az egyetlen képviselője volt az Under Armour focicipőknek, azonban novemberben visszatért az Adidashoz.

Arnold a legújabb Predator 24 nyelves „+” változatát választotta.


Khvicha Kvaratskhelia

Már 2023 októberében láthattuk jeleit, hogy Kvaratskhelia el fogja hagyni a Niket, hiszen előbb a Puma Future cipőit „próbálgatta”, majd az új Adidas Predator 24 korai, tiszta fehér változatában lépett pályára. Végül februárban hivatalosan is elkötelezte magát az adidas mellett.

Kvaradona rögtön egy teljesen egyedi Predatort kapott az Adidastól üdvözlésként, ami tökéletesen passzol csapata színeihez. Kár, hogy nem került forgalomba ez a színállás, pedig nagyon extra.


Lamine Yamal

Az Adidas legutóbbi nagy fogása a Barcelona szupertehetsége, Lamine Yamal. A fiatal spanyol szerződtetéséért hatalmas volt a verseny, hiszen a Nike, a Puma és a New Balance is szerette volna nagykövetei között tudni Yamalt.

Ez nem az első alkalom, hogy egy fényes jövő előtt álló Barcelona játékost happol el az Adidas a rivális Nike elől, 2006-ban ugyanez történt a fiatal Messivel is.


Brahim Diaz

A villámléptű spanyol támadó remek formában tért vissza a Real Madridhoz, ahol fontos pillanatokban képes villanni. Hirtelen irányváltásait és váratlan megoldásait csak kevés védő tudja lekövetni, pláne ha a világ egyik legkönnyebb cipőjében játszik. Ez természetesen a Nike Vapor 15-ről is elmondható volt, azonban az Adidas X Crazyfast-tel újabb néhány grammot nyert, ami tovább gyorsíthatja a játékát.

Az X Crazyfast+ legújabb „Solar Energy Pack” színállásában focizik jelenleg Diaz.



Megtetszett valamelyik cipő? Szerezd meg most az Absolute Teamsportnál!
focivilag.hu

Adidas
Predator 24

focivilag.hu

Adidas
X Crazyfast Messi

focivilag.hu

Adidas
X Crazyfast

focivilag.hu